Dr. Tóth Imre sírja

Az, hogy Mikszáth Kálmán egy-egy novellájában szatirikusan írt Selmecbányáról, ironikus hangnemben szólt az itteniek egészségi állapotáról, nem véletlen. A már-már maró gúnynak tűnő megállapítások mögött, sajnos, sok volt az igazság. Az arany kisasszony című Mikszáth-írásban többek közt az alábbiakat olvashatjuk: „Szomorú város ez! A levegője méreg a bányák kipárolgásától, vizétől »golyva nő a halványarcú leányok és idétlen férfinép nyakán«. A harmadévi újoncozásnál hatszáz katonakötelezett ifjú közül négy vált be »császár emberinek«. Szinte szégyellem megírni.” S noha némi túlzás van is ezekben az írásokban, valóban kevés itteni fiatalt lehetett hadkötelességre fogni. Jelentős volt a golyvásodás, a tbc és más légúti megbetegedések száma, pusztított az ólommérgezés, a hagymáz, az alkoholizmus s még megannyi fertőző és járványos kór. A bányászok fiatalon haltak meg, alig érték el a 40-50 évet. Selmecbányán tehát nemcsak a technika és a tudomány fejlődött, nemcsak a munkahelyek száma növekedett, s a bányászat lett európai hírű, hanem a betegségek száma és fajtája is évről évre emelkedett. A ragályok és járványos kórok elsősorban az alsóbb rétegeket pusztították. A foglalkozási ártalmakból adódó betegségekkel a XVIII–XIX. századig szinte alig-alig foglalkoztak, nem szenteltek neki különösebb figyelmet. Pedig azok egy része már a XVI. században felütötte a fejét. A bányászaszályt többek közt olasz bányászok hozták magukkal tájainkra. Ez a ragályos betegség (cachexiaanaemia montana) gyengeséggel, kiszáradással és vérszegénységgel járt, okozója többek közt a rossz levegő és ivóvíz, a rossz táplálkozás és az alkoholizmus volt. A Selmecbányán is terjedő kórra Tóth Imre figyelt fel alaposabban. A kiváló szakember Budapestről került ide. Ságváron, Somogy megyében született 1844. február 27-én, szegény családban. Veszprémben és Székesfehérvárott végezte középiskolai tanulmányait, majd Pesten szerzett orvosi diplomát. 1868-tól a felvidéki kötődésű Kovács Sebestyén Endre kiváló sebészdoktor mellett volt asszisztens a Rókus Kórházban. Az egyetemi klinikáról a selmeci műtő-orvosi állomásra került. A bányakórházban is dolgozott, majd bányafőorvossá nevezték ki. 1880-tól higiéniát adott elő a város középiskoláiban, 1885-től pedig a bányászati akadémián. Tanára és iskolaorvosa volt a Selmecbányai Királyi Katolikus Főgimnáziumnak. Az iskola 1916-ban kiadott értesítőjében maga írta például az alábbiakat: „A kir. kath. főgimnáziumban a lefolyt iskolai év alatt előadtam dr. Fodor József könyve alapján az egészségtanból a VII. osztályban a táplálkozást, a lakás- és testápolást, a VIII. osztályban a munka és foglalkozást, a fertőző betegségek hygienáját és az életmentést. A tanulók a tantárgyból év alatt feleltek és vizsgáztak is. Évről évre való tapasztalatom, hogy a tanulók nem érdeklődnek az egészségtan iránt oly mértékben, mint azt a tantárgy fontossága megkívánja, ez csak akkor fog bekövetkezni, ha az egészségtan kötelező, rendes tantárgy lesz. Dr. Vértesi Tóth Imre, bányakerületi főorvos.” (Dr. Rauchbauer J., 1916. 16–17. l.) Egy ideig a szentantali Coburg hercegi család háziorvosa is volt. Nevével, sajnos, sem a Magyar Életrajzi Lexikonban (Kenyeres Á. főszerk., 1969), sem az Akadémiai Kislexikonban (Beck M. főszerk., 1990) nem találkozhatunk. Szlovákia Enciklopédiája (Hajko, V. és koll., 1982. 98. l.) viszont méltatja érdemeit, s számon tartja őt a Selmecbánya és környéke neves személyiségeit bemutató kiadvány is (Herèko, I., 1995. 257. l.), a Szlovák Bányászati Múzeum Évkönyve pedig egy hosszabb tanulmányt közöl róla. (Blázy, M., 1979. 217–242. l.) Tóth Imre már 1881-ben kutatási tárgyává tette a selmeci bányamunkások körében évszázadok óta uralkodó betegségeket, elsősorban a bányászaszályt. Sorra járta a tárnákat, a bányászok otthonait, figyelte az életkörülményeket, a munkások tisztálkodási szokásait, táplálkozását stb. Miután tisztába jött a betegség természetével és ragályos körülményeivel, 1882-ben sikerült legyőznie és beszüntetnie. Selmecen azóta ez nem fordult elő. Mindez azért is figyelemre méltó tény, mert a bányászaszályról csak a XIX. század második felében születtek tanulmányok, dr. Tóth Imre tollából. (A bányászaszály és annak oktana. Orvosi Hetilap, 1883, Über die Ausrottung der Anchylostoniasis in den Bergwerken von Selmecbánya, Therapie der gegen Wart. Berlin–Wien, 1904)