Master file0000063170
Master file0000063696 Master file0000066396 Master file0000066515 Master file0000067690 Master file0000068143 Master file0000070729 Master file0000071893 Master file0000072528 Master file0000073108 Master file0000073812 Master file0000075389

Dr. Nécsey Mihály ügyvéd nyughelye

Épület, építmény

dr. Nécsey Mihály ügyvéd, majd Verebély közjegyzője és a városi testület, elöljáróság tagja. Nécsey Mihály tíz esztendővel volt fiatalabb bátyjánál (Nécsey Józsefnél), 1852-ben született Oszlányban. Gyermekkoráról, ifjúságáról nagyon keveset tudunk, a lényeg azonban az, hogy a jogi doktorátus megszerzésében bátyja úgy erkölcsileg, mint anyagilag támogatta. ; A diploma megszerzése után dr. Nécsey Mihály különböző helyeken dolgozott: Léván kezdte, majd Pozsonyban és Nyitrán folytatta, de dolgozott Budapesten is. Jó megjelenésű, művelt ember volt, a felsőbb körök és az arisztokrácia is befogadta a felvidéki ügyvédet. Mígnem bátyja, a postamester kérésére, rábeszélésére (?) Verebélyre költözött és telepedett le, s megkezdte ügyvédi, közéleti tevékenységét. Neki köszönhetően a falunak nevezett Verebélyt várossá léptették elő. Természetesen tízévnyi kemény munkájába került, és nehéz tárgyalások eredménye volt Verebély városi rangra való emelése… ; Dr. Nécsey Mihály Verebélyen megszervezte az önkéntes tűzoltószervezetet, harcolt a város csatornázásáért, az utak portalanításáért, járdákat építettek és az utakat aszfaltozták és megoldották a Zsitva szabályozását is, mivel az a tavaszi áradások idején és a nyári esők után elöntötte Verebély utcáit… ; Nécsey Mihály a magánéletben szenvedélyes szőlészgazda és vadász volt. A szőlőhegy alatt takaros vadászlakot építtetett magának, ahol fogadta barátait, vendégeit. Ma Nécsey Mihály kastélyszerű vadászházában borozó működik, a vendégek közül kevesen tudják, hogy egykori gazdája – mai szóhasználattal élve – Verebély “frontembere” volt. ; Visszakanyarodván Nécsey Mihály természet iránti vonzalmára és szeretetére, mivel agglegény volt, gyermekei nem voltak, a természet iránti szeretetét bátyja fiaiba igyekezett beplántálni. Elmondhatjuk, hogy sikerrel, Nécsey István, a festőművész tőle kapta és örökölte a természet iránti szeretetét és vonzalmát. ; Ámde érték csalódások is a vadászat mezején. Például 1899. február 26-án, amikor Verebély képviselő testülete a határ, vadászterület bérbeadásáról döntött. Igaz, árverésről volt szó, amelynek kemények voltak a feltételei. A kikiáltási árat 83 forintban állapították meg, hárman pályáztak a vadászterületért. Az árverés imigyen alakult: Nécsey Mihály 231 forintig tartotta a licitációt, Kotor Gyula 340 forintnál kilépett és végül Lischaner Rezső, budapesti lakos, a Horváth utca 34-ből évi 353 forint ellenében kapta meg 12 évre a vadászati jogot Verebélyen… ; Dr. Nécsey Mihály aránylag fiatalon, 57 éves korában, 1909-ben hunyt el váratlanul. Vagyonát testvére, Nécsey József örökölte, akinek első dolga az volt, hogy kápolnát, alatta kriptát építtessen a verebélyi szőlőhegy alatt, nem messzire az említett vadászházhoz. Ott pihennek Nécsey Mihály és a család többi tagjának is hamvai. ; Nécsey Mihály idejében a városiasodás, polgárosodás Verebélyen fellendült. Iparosok, kézművesek költöztek a városba. Verebélynek nyomdája is volt, amit kulturális téren kamatoztattak is. 1903 szeptemberétől beindult a Felvidék című társadalmi, gazdasági és szépirodalmi hetilap Verebélyen. Felelős szerkesztői dr. Oravetz Kálmán, dr. Demény Gyula, Grusz Lipót, Svarda István, Kósa Andor, Fejes Adolf. Dr. Szénássy Árpád szerint a lapot a verebélyi Neufeld Sándor, majd a Hungária Nyomdában nyomták. A lap tizenkét esztendőn át, egészen 1915-ig jelent meg rendszeresen. Az első világégés tette tönkre megjelenését… ; A huszadik század elején beindultak az építkezések is Verebélyen. Katolikus templomának építése volt akkor a legnagyobb befektetés. A templomot 1901. augusztus 15-én szentelték ünnepélyes keretek között.

Leltári szám:

3469

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Épület, építmény

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Verebély (Nemesdicske)   (Szőlőskert utca 1031/21 - Vinohrady 1031/21)