Bárczi Gusztáv, Kratina

* Nyitraudvarnok, 1890. szeptember 13. – † Budapest, 1964. augusztus 9. / orvos, gyógypedagógus, főiskolai tanár ; ; 1910-ben Léván szerzett tanítói oklevelet. További tanulmányait már Budapesten folytatta. Előbb gyógypedagógiai (1913), majd a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen orvosi (1921) diplomát szerzett, de szükségét érezte, hogy a fül–orr– gége szakorvosi vizsgát is letegye. 1922-ben Török Bélával (1871–1925) létrehozta a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók iskoláját. 1942-ig különböző intézményekben vakokat, hibásbeszédűeket, értelmi fogyatékosokat oktatott. Ezzel párhuzamosan végezte orvosi tanulmányait, kutatott, publikált, 1939-től tanított a gyógypedagógiai főiskolán, magán- és iskolaorvosi gyakorlatot folytatott. Részt vett a szakmai közéletben, tagja volt a Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának, s több szakmai egyesület elnöki tisztét is betöltötte. A húszas években az Országos Közegészségügyi Intézetben az iskolahigiéné előadó tanáraként is tevékenykedett. Szerkesztette a Siketnéma Oktatás folyóiratait. Külföldön is ismert szakember lett, mint a budapesti Alkotás utcai Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatója. Feladatkörét 1948-tól a szervezetileg önállósult főiskola tanszékvezető tanáraként látta el, de továbbra sem mondott le a szakmai és a közéleti szerepvállalásról. ; Már a harmincas években rendszeres előadója volt az Ausztriában, Németországban, Svájcban rendezett nemzetközi kongresszusoknak. Elméleti-rendszerező tevékenységét is számon tartják, de tudományos kutatói munkája elsősorban a hallás- és az értelmi fogyatékosok gyógypedagógiájára terjedt ki. Hallásneveléssel foglalkozott, gazdag vizsgálati anyagon végezte megfigyeléseit. Az agykérgi süketnémaság gyógypedagógiai befolyásolására kidolgozott eljárása tette világszerte a hallásnevelési program úttörőjévé. A harmincas években kezdett az értelmi fogyatékosok – elsősorban a középsúlyos esetek – nevelésével foglalkozni. Személyesen is közreműködött 1958-ban Brandenburg-Gördenben (akkor: NDK) egy közép- és súlyos fokban értelmi fogyatékosok számára létesített intézet megszervezésében és gyógypedagógiai programjának kidolgozásában. Az intézmény a Bárczi-Haus nevet kapta. 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. A budapesti ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Karát róla nevezték el. ; ; Főbb művei: ; Egészségtani próbatanítások, 1928, ; A magyar beszédhangok képzése, 1928, ; Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve, 1935, ; A siketség átöröklődése és az ezzel kapcsolatos praeventio, 1936, ; Hallásébresztés – hallásnevelés, 1938, ; Gyakorlati fonetika és hibás beszédjavítás, 1950, ; A kiejtés, az olvasás és az írás tanításának fiziológiai vonatkozásai a gyógypedagógiai nevelők számára, 1954, ; Általános gyógypedagógia, 1959.