Master file0000049640

Baranyay József

Más - egyéb

* Kamocsa, 1876. szeptember 6. – † Komárom, 1952. január 20. / újságíró, könyvtáros, művelődéstörténész. ; ; A gimnáziumot Komáromban és Pápán végezte, majd Budapesten végzett jogot. 1906-tól 1945-ig könyvtáros. 1912-es alakulásától a Jókai Könyvnyomda elnöke. 1919. május 1-én internálták és csak 9 hónap elteltével szabadult. Utolsó éveit tanyi rokonainál töltötte. Komáromban nyugszik. ; 1904-1912 között szerkesztette a dunaszerdahelyi Csallóközi Lapokat, 1914-1919 között a Komáromi Újságot és a Komáromi Kalendáriumot. 1920-ban a Vagyunk folyóiratot, majd a Barázda agrárpolitikai és kisebbségvédelmi újságot (1921-1926, 1936-1939) és a Csallóközi Naptárt (1921-1938), közben 1920-1944 között egyik szerkesztője a Komáromi Lapoknak is. ; Komáromra és tágabb térségére, a Csallóközre vonatkozó történeti, néprajzi, művelődéstörténeti cikkeket közölt. Tagja volt a komáromi Jókai Közmívelődési és Muzeum Egyesületnek. ; Sírja a komáromi református temetőben található, Komáromban utca viseli a nevét, szülőfalujában és Tanyon emléktáblát kapott. ; ; ; ; Művei: ; • 1902 Mici, Gizi meg a Böske és egyéb elbeszélések ; • 1908 Lucifer kisasszony és más egyebek ; • 1911 A csallóközi aranymosás. Komárom. ; • 1911 A régi Csallóköz. Nagymegyer. ; • 1912 Fejedelemjárás Komáromvármegyében. ; • 1913 Komárommegye etnológiájához. Komárom - A Jókai Közmívelődési- és Muzeum Egyesület hivatalos értesítője I, 50-54. ; • 1914 A komáromi nyomdászat és a komáromi sajtó története. (függelék: A komáromi sajtó történelmi repertóriuma) ; • 1920 Balogh Etus éjszakái és egyéb történetek ; • 1938 Komárom a magyar népdalokban ; • 1941 A komáromi magyar színészet története 1811–1941 ; • 1943 Komárom vármegye eltűnt, elpusztult községei, pusztái. Komáromi Lapok 1943. január 30. (5. szám) ; • 1943 A vesztőhelytől az internálótáborig ; • 1998 Kalandozások Komárom vármegyében ; • 2002 Baranyay József nagyobb munkái. Csallóközi Kiskönyvtár. Pozsony.

Leltári szám:

11081

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb