Az aradi vértanúk révkomáromi emlékműve

A régi Komáromnak több mint másfél évszázadig nem létezett az aradi vértanúk emléke előtt tisztelgő köztéri emlékműve - pedig mint a szabadságharc fontos erődítménye, és mint hozzá kötődő későbbi aradi vértanúkat gyászoló város, rászolgált erre. Az 1911-ben alakult, 1945-ben feloszlatott, majd 2000-ben újraindított Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület a kétezres évek elején határozta el a felállítást, ám hiába pályázott két állam különféle helyeihez is, támogatást nem kapott rá. Az emlékmű végül közadakozásból, 100 koronás téglajegyek kibocsátásából és itteni cégek adományaiból valósult meg. ; ; Története érdekes: eredetileg a kb. 3 m magas, mészkő gúlán álló vörösmárvány obeliszket, Rysavy Boldizsár kőfaragó munkáját avatták fel 2004. október 6-án, talapzatába a Jókai Egyesület a jövő nemzedékeihez szóló felhívását illesztették. A két, Komáromhoz szorosan kötődő aradi vértanú ugyancsak vörös márványból készült domborműves portréját pedig egy esztendővel később, 2005. október 6-án helyezték el az obeliszken, és avatták fel őket ünnepélyesen. Ez a két azonos nagyságú és jellegű portré Nagy János szobrász munkája. ; ; Török Ignác és Lenkey János tábornokok az 1848-49-es szabadságharc alatt mindvégig bevehetetlen komáromi erődítmény várparancsnokai voltak (az előbbi 1848 őszétől ott szolgált, várparancsnok 1849 januárjának közepén lett, az utóbbi 1849. március 15. és április 20. között volt várparancsnok, az őt követő Guyon Richárd 1849 augusztusának közepén Törökországba emigrált, és így menekült meg a felelősségrevonástól), Klapka György, aki a világosi fegyverletétel után is tartotta magát Komáromban, végül szabad elvonulás fejében adta meg magát és seregét. Török Ignác az 'aradi tizenhárom' közé tartozott, úgy, ahogy az iskolában tanultuk, őt kötél általi halálra ítélték, és így végezték ki 1849. október 6-án. Lenkey Jánost, aki társaival együtt raboskodott Aradon, és néhány hónappal túlélte őket, azért nem, mert a börtönben megtébolyodott.