Alapy Gyula

Alapy Gyula

Más - egyéb

* Komárom, 1872. október 20. – † Komárom, 1936. január 20. / lapszerkesztő, történész, levéltáros, politikus, múzeumigazgató ; ; Szülővárosában kezdte és Esztergomban fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1895-ben a budapesti egyetem jogi szakán szerzett oklevelet. 1892–1898-ban a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselője volt. 1898-tól Komáromban élt. 1903–1921 között Komárom és Komárom vármegye levéltárosa volt. Aktív szerepet vállalt a komáromi Múzeumi Egyesület és a Jókai Egyesület munkájában. Az 1918-as impériumváltást követően egyre intenzívebben bekapcsolódott a kisebbségi politikai életbe, sőt éveken át tartományi képviselő volt. Tudományos munkássága elsősorban a muzeológiával kapcsolatos. Régészeti ásatásokat is végzett néhány csallóközi településen (Alsógellér, Hetény, Megyercs, Komárom), továbbá Szímőn. Levéltárosként elsősorban genealógiai és heraldikai kutatásokat folytatott. ; Egyik szerzője volt annak a nagyszabású, de végül félbe maradt műnek, amelynek első kötete Magyarország címeres könyve A-C címmel jelent meg 1913-ban. Széleskörű, a művelődéstörténetet, a néprajzot és más szakterületeket érintő irodalmi tevékenységet folytatott, sőt 1895-ben még egy verskötete (Költemények) is megjelent. ; ; Főbb művei: ; Gyulai Rudolf, 1907, ; Komárom vármegye és az utolsó nemesi felkelés, 1910, ; Kultsár István 1760–1828, 1910, ; Komárom vármegye nemes családai, 1911, ; Komárom vármegye levéltárának középkori oklevelei, 1917, ; A csallóközi halászat története, 1933/1994.

Leltári szám:

11875

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb