Master file0000060582
Master file0000061899 Master file0000063968 Master file0000067323 Master file0000068579 Master file0000070975 Master file0000077293

A pozsonyi Halász-kapu maradványai

Épület, építmény

A Halász-kapu egyike a Vár-hegytől keletre kialakult Pozsony város legkorábbi erődítésén nyíló négy kapunak. Feladata szerint a várost kötötte össze a Duna mentén kialakult elővárossal, ahol kisiparosok, halászok és mészárosok laktak. 1529-ben, a török veszélyre tekintettel befalazták. Később újra megnyílt, de csak gyalogkapuként. Mária Terézia uralkodása alatt, 1754-56-ban az egész kaput felújították, és az uralkodónőről nevezték el. ; A beköszöntött békére és a fejlődő polgárváros megnövekedett helyigényére tekintettel 1776-ban az egész, a hadi jelentőségét elvesztett kaput és a környező falakat lebontották. ; A Halász-kapu maradványait 1990-ben régészeti feltárással kutatták meg. A jóval a mai felszín alatt található maradványok egy kisebb része a Nemzeti Színház előtti téren - nehezen - ma is látható, egy üveg ablakon letekintve.

Leltári szám:

3003

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Épület, építmény

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Pozsony   (Kossuth Lajos tér (ma Hviezdoslav tér) - Hviezdoslavovo námestie)