Master file0000054869

A Fő utca alsó része az Alvég

Más - egyéb

Vága, 1970-es években ; A legidősebb lakosok emlékezete szerint a Vág medre valamikor a Kertaljánál folyt, a környéke mocsaras volt. A falu településszerkezetét tekintve utcás, halmaztelepülés. A Fő utca a település szerkezetének tengelyét képezi, amely a közepén kiszélesedik, s itt áll a római katolikus templom. Ebben az utcában elsősorban a módosabb gazdák házai sorakoztak. A felső része volt a Fővég, majd ehhez kapcsolódott a Csincsa, ahol nagyobbrészt az idegenből idetelepült szegényebb réteg lakott. A Fő utca alsó részén volt az Alvég. A templomhoz vezetett ki a Mester ulicska. A Fő utcával épült ki egy újabb utca: a Kertalja, ezek végében pedig a Pajták vége nevezetű utca. A Kertalja folytatásaként szerepel a Temető utca, majd a temetőkert, az ún. Nyúlkert. A temetőrész egyik oldalán van a Cigány ulicska, a másik oldalán a malomlakás, amely ma a római-katolikus plébánia épülete. ; Dr. Pukkai László: Vága község története című könyvből

Leltári szám:

5599

Évszám:

1970, 1970

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb

Település:

Vága