Önkéntes tűzoltók 1943– 1944
Tűzoltó szervezet
Hat-hét éves koromra emlékezem vissza. Abban az időben a tűzoltóságot nagyra becsülték. Munkájuk sokrétű volt, hisz a falu házai nádtetősek voltak, a fafűtésű sparheltekből gyorsan kipattant a szikra és könnyen lángra lobbantotta a nádtetőt. A tűzoltók akkor még kézi erővel oltották a tüzet. A vizet a kútból húzták, kannákba öntötték, majd kézről kézre adogatva hordták a tűzre. Ha a tető gyulladt ki, a tűzoltók felmentek a tetőre-padlásra és létrán állva adogatták fel a kannákat, úgy mentették mindazt, ami még menthető volt. Akkor az emberek sok mindent tartottak a padláson. A nádtetős padlás előnye volt, hogy hűs, száraz levegőjű volt. Így itt tárolták a füstölt kolbászt, sonkát, szalonnát és a zsírt is. Az itt tárolt élelmiszer nem romlott meg, csupán kiszáradt, sőt még a legyektől, bogaraktól is védte őket a padlás homálya.
Az én édesapám is tűzoltó volt, legidősebb Beke Gyula. Ő volt a tűzoltók trombitása. Minden vasárnap reggel 7 órakor lovára ült és így járta az utcákat, s fújta a gyülekezőt a tűzoltóknak. Hívta őket gyakorlatozni a tűzoltószertár elé vagy a levente-udvarra, a zárda mellé. Ha tűz volt a faluban, szintén ő fújta a riadót, amire a falu népe futott kannákkal, hogy minél előbb el tudják oltani a tüzet. Sok helyen volt tűz a házakban vagy a házak melletti kazlak gyulladtak ki, melléképületek égtek le.
A nyári aratási időszakban komoly feladatuk volt a tűzoltóknak. Rendszeres nappali-éjjeli szolgálatban voltak – fiatalok nappal, férfiak éjjel –, hogy tűz esetén minél gyorsabban és hatékonyabban fel tudjanak lépni.
Mikor megérkezett a jó idő, tavasszal nagytakarítást kellett a házaknál végezni. A tűzoltók ekkor is helyt álltak. Az ő feladatuk volt házról házra járni és ellenőrizni. Ketten végezték az ellenőrzést. Egyikük a padlást, másikuk az udvart nézte át, nincs-e gyúlékony anyag, ami tüzet okozhat. A kémények állapotát is megvizsgálták. Ha hibát találtak, felszólították a gazdát a hiba kijavítására.
A tűzoltók télen sem tétlenkedtek. Rendszeresen összejöttek a leventeotthonban, a későbbi moziban, színdarabokat tanultak be, amelyeket be is mutattak a falu lakosainak. Emlékezetes számomra a „Sári bíró” című előadás. Augusztusban, búcsú napján rendszeresen tűzoltóbált rendeztek, májusban majálist tartottak, ahol lepényevés, zsákban ugrálás stb. szórakoztatta az ifjúságot.
A tűzoltók nehéz munkája könnyebb lett attól kezdve, hogy motort és tömlőket kaptak. Tűz esetén a motort leengedték a kútba, az szívta a vizet a tömlőkbe, és így fecskendezték a vizet a tűzre. Ha volt a közelben kanális, akkor abból oltottak. A motort idős Vida Lajos kovácsmester–gépész kezelte. A tűzoltóparancsnok Keserű Béla bácsi volt, aki tűzoltásban végzett munkájáért számos kitüntetést kapott.
Béla bácsi után ifjú Vida Lajos kovácsmester lett a parancsnok, de ez már a későbbi években történt. Ekkorra már megnőtt az önkéntes tűzoltók száma, sokan beléptek a testületbe. A tűzoltók tűzoltókocsit kaptak, ami már jelentősen megkönnyítette munkájukat. A fiatalabb tűzoltókkal Vida Lajos tűzoltóparancsnok foglalkozott, az iskoláskorúak pedig az iskolában sajátították el a tűzoltás elméleti részét. A gyakorlati részt az idősebb tűzoltók tanították a kastély – akkori iskola – udvarában. Az ifjúsági csapatok – külön lány- és fiúcsapatok – évente részt vettek a járási tűzoltóversenyen, amelyen mindig szép helyezést értek el. A lányok nemegyszer az első díjat hozták haza, sőt országos versenyen is győztek.
Ifjú Vida Lajos szorgalmas munkájáért, az önkéntestűzoltó-testületben kifejtett tevékenységéért magas állami kitüntetést kapott. Mindvégig komoly feladatnak tartotta a tűzoltóságot, melyet nagy szeretettel végzett, főleg a fiatalok körében, akikkel megszerettette ezt a munkát.
Sajnos ma már ezek a vezetők nincsenek közöttünk. A tűzoltószertár gazdátlanná lett, az évek folyamán az épület állaga megromlott. Egészen 2015-ig tartott ez a folyamat. Vida Aranka tanárnő szívügyének tartotta édesapja, néhai Vida Lajos tűzoltóparancsnok hagyatékának ápolását, ezért elkezdte felújítani a tűzoltószertárt. Az épületet kívül-belül felújították. Ígéret van arra, hogy új tűzoltókocsit kapnak. Vida Aranka új tűzoltócsapat megalapítását is szorgalmaz.
Fontos lenne, hogy a falu ifjúsága megtalálja helyét ebben az önkéntes tűzoltószervezetben, s ott nagy szeretettel végezze munkáját.
Hajrá! Sok sikert kívánunk az ifjú csapatnak!
Írta: Vida Sándorné Beke Eszter (1937)
2016 júliusa
Forrás: Nagy Amália
Az én édesapám is tűzoltó volt, legidősebb Beke Gyula. Ő volt a tűzoltók trombitása. Minden vasárnap reggel 7 órakor lovára ült és így járta az utcákat, s fújta a gyülekezőt a tűzoltóknak. Hívta őket gyakorlatozni a tűzoltószertár elé vagy a levente-udvarra, a zárda mellé. Ha tűz volt a faluban, szintén ő fújta a riadót, amire a falu népe futott kannákkal, hogy minél előbb el tudják oltani a tüzet. Sok helyen volt tűz a házakban vagy a házak melletti kazlak gyulladtak ki, melléképületek égtek le.
A nyári aratási időszakban komoly feladatuk volt a tűzoltóknak. Rendszeres nappali-éjjeli szolgálatban voltak – fiatalok nappal, férfiak éjjel –, hogy tűz esetén minél gyorsabban és hatékonyabban fel tudjanak lépni.
Mikor megérkezett a jó idő, tavasszal nagytakarítást kellett a házaknál végezni. A tűzoltók ekkor is helyt álltak. Az ő feladatuk volt házról házra járni és ellenőrizni. Ketten végezték az ellenőrzést. Egyikük a padlást, másikuk az udvart nézte át, nincs-e gyúlékony anyag, ami tüzet okozhat. A kémények állapotát is megvizsgálták. Ha hibát találtak, felszólították a gazdát a hiba kijavítására.
A tűzoltók télen sem tétlenkedtek. Rendszeresen összejöttek a leventeotthonban, a későbbi moziban, színdarabokat tanultak be, amelyeket be is mutattak a falu lakosainak. Emlékezetes számomra a „Sári bíró” című előadás. Augusztusban, búcsú napján rendszeresen tűzoltóbált rendeztek, májusban majálist tartottak, ahol lepényevés, zsákban ugrálás stb. szórakoztatta az ifjúságot.
A tűzoltók nehéz munkája könnyebb lett attól kezdve, hogy motort és tömlőket kaptak. Tűz esetén a motort leengedték a kútba, az szívta a vizet a tömlőkbe, és így fecskendezték a vizet a tűzre. Ha volt a közelben kanális, akkor abból oltottak. A motort idős Vida Lajos kovácsmester–gépész kezelte. A tűzoltóparancsnok Keserű Béla bácsi volt, aki tűzoltásban végzett munkájáért számos kitüntetést kapott.
Béla bácsi után ifjú Vida Lajos kovácsmester lett a parancsnok, de ez már a későbbi években történt. Ekkorra már megnőtt az önkéntes tűzoltók száma, sokan beléptek a testületbe. A tűzoltók tűzoltókocsit kaptak, ami már jelentősen megkönnyítette munkájukat. A fiatalabb tűzoltókkal Vida Lajos tűzoltóparancsnok foglalkozott, az iskoláskorúak pedig az iskolában sajátították el a tűzoltás elméleti részét. A gyakorlati részt az idősebb tűzoltók tanították a kastély – akkori iskola – udvarában. Az ifjúsági csapatok – külön lány- és fiúcsapatok – évente részt vettek a járási tűzoltóversenyen, amelyen mindig szép helyezést értek el. A lányok nemegyszer az első díjat hozták haza, sőt országos versenyen is győztek.
Ifjú Vida Lajos szorgalmas munkájáért, az önkéntestűzoltó-testületben kifejtett tevékenységéért magas állami kitüntetést kapott. Mindvégig komoly feladatnak tartotta a tűzoltóságot, melyet nagy szeretettel végzett, főleg a fiatalok körében, akikkel megszerettette ezt a munkát.
Sajnos ma már ezek a vezetők nincsenek közöttünk. A tűzoltószertár gazdátlanná lett, az évek folyamán az épület állaga megromlott. Egészen 2015-ig tartott ez a folyamat. Vida Aranka tanárnő szívügyének tartotta édesapja, néhai Vida Lajos tűzoltóparancsnok hagyatékának ápolását, ezért elkezdte felújítani a tűzoltószertárt. Az épületet kívül-belül felújították. Ígéret van arra, hogy új tűzoltókocsit kapnak. Vida Aranka új tűzoltócsapat megalapítását is szorgalmaz.
Fontos lenne, hogy a falu ifjúsága megtalálja helyét ebben az önkéntes tűzoltószervezetben, s ott nagy szeretettel végezze munkáját.
Hajrá! Sok sikert kívánunk az ifjú csapatnak!
Írta: Vida Sándorné Beke Eszter (1937)
2016 júliusa
Forrás: Nagy Amália